A környezetszennyezés miatt jelentős mennyiségű ként és salétromsavat tartalmazó eső.

1780-ban Mannheimben alakult társaság az akkor már Európában és az észak-atlanti térségben működő meteorológiai megfigyelő állomások adatainak összegyűjtésére és tudományos feldolgozására. Ezt az időpontot tekinthetjük az újkori meteorológia kezdetének.

Az 1 kg nedves levegőben lévő vízgőz tömege.

Vegyes szerkezetű (réteges és gomolyos) alacsonyszintű felhő, színe szürkés, sötét foltokkal tarkítva. Jele Sc.

Alacsonyszintű rétegfelhő, a ködhöz hasonló felhőréteg. Jele St.

A közelmúlt időjárási folyamatainak extrapolálásán alapuló, a szakember által elméleti okoskodással kiegészített előrejelzés.

Az időjárás objektív fizikai törvényeken alapuló, matematikai modell-számításokkal végzett előrejelzése.

A föld felszíne fölött, azzal párhuzamosan áramló levegőmozgás, amely a magas légnyomású hely felől az alacsonyabb légnyomású hely felé mutat.

A szél irányát mindig azon égtáj a nevével jelezzük, ahonnan a szél fúj. Az északi szél tehát azt jelenti, hogy a szél észak felől dél felé fúj, azaz észak felé fordulva szembe fúj a szél. A szél irányát szokás még fokokban is megadni. A 0° jelenti az északi, 90° a keleti, 180° a déli, 270° a nyugati szélirányt. Ezt természetesen még tovább lehet finomítani. A meteorológiában általában a 10°-os pontosság használatos.

A levegő mozgásának sebessége. A meteorológiában általában a m/s-ban, km/órában illetve egyes területeken a csomóban szokták meghatározni. 1 m/s kb. 2 csomónak felel meg.

A Vénusz és a Mars bolygók légkörének legjelentősebb összetevője. A Föld esetén légköri konventrációja kicsi, mivel kémiai és biológiai folyamatok következtében nagy része az üledékes kőzetekbe került, ahol a szén karbonátok formájában tárolódik. Üvegházhatású gáz, koncentrációja a levegőben az emberi tevékenység miatt növekszik.

Az időjárás elemzésének és előrejelzésének tudománya. Görög eredetű szó, az adatok és információk egyidejű áttekintésére, elemzésére és az ezen alapuló következtetésekre, számításokra utal.

Ha a hulló vízcseppek átmérője kisebb mint 0,5 mm. St, Sc típusú felhőkből, esetenként a ködből esik.

Elméleti klíma, amely a Földet akkor jellemezné, ha homogén felszínű, tökéletes gömb lenne, és légköre sem volna. Ebben az esetben csak a napsugárzás határozná meg az éghajlatot.

A tropopauzátol kb. 50 km magasságig terjedő része a légkörnek. Itt egyesülnek a kétatomos oxigénmolekulák háromatomosakká, azaz ózonná. Hőmérséklete emelkedik, felhőképződés az alsó sztratoszférában kivételes esetekben fordul elő. Vízgőztartalma rendkívül alacsony. A vízszintes irányú mozgások erősek, a szélsebesség elérheti a 360 km/h értéket is. Itt találhatók a futó áramok is (jet stream). A levegő összetétele nem változik, de a térfogategységre számított levegő alkotórészek mennyisége jelentősen kisebb, mint a troposzféra alsó tartományaiban.

Az átlagosnál jóval magasabb és hosszabb élettartamú zivatarfelhő. A leggyakrabban több nagyméretű zivatarfelhő (cella) egyesülésével, összeolvadásával jön létre. Sokszor pusztító felhőszakadás, jégeső és szélvihar kíséri.

Hírek hozzáadása a Google-hoz

Vonalba rendezett zivatarok találták telibe a fővárost

Vonalba rendezett zivatarok találták telibe a fővárost

A Balatonon végigsöpört vihar 8 óra körül érte el Budapestet. Napközben újabb zivatarok várhatók.


Megcsillan a Nap fénye a Titán tavain

Megcsillan a Nap fénye a Titán tavain

A folyékony anyag jelenlétét már a Cassini-űrszonda képei is bizonyítják.

Káprázatos halo Svédországból

Káprázatos halo Svédországból

Egy kint élő magyar hölgy fotói.


Évforduló, történelem

Karácsony a világ más tájain

Globális felmelegedés

Így fog eltűnni Manhattan

Hírkereső :
A keresett szó vagy kifejezés